[10-1]
Még az első képregényféleséghez készült, csak akkor elfelejtettem föltenni, mondjuk nincs sok köze a képregényféleséghez, azon kívül, hogy Rio, és Diavolo van rajta :)
|
Mit is művel két ló ha egy legelőre kerül, és nem szereti egymást XD
|
  
Orion anyja Orion apja Della XD
|
Orion "naplója"
| Miket is gondolt Orion, miután a két ember elhagyta az istállót |
Andrew visszajött, de nem hiszem, hogy itt is marad. De vajon, miért nem mondta régen el, hogy van egy húga? És, miért a húga lett a lovasom, akit igazán szeretek? Én be fogok dilizni, ha még újabb családi ügyek is kiderülnek. - Orion boxából gyors lépések, prüszkölés hallatszott. A kanca körbe körbe járt idegesen. - Bűntudatom támadt, pedig Andrew megmonndta, hogy nem tehetek róla, de akkor is, majdnem meghalt, szerintem miattam. Vizsgán remélem ezt nem kell elmesélnem Dellának, kiakadna, hát persze, nekem is az lenne a természetes. Ma sem lesz nyugodt éjszakám, ezek a fránya emlékek, ez is miért velem történik? Nasit ide, különben agyonnyomnak az emlékek. - Orion megkereste a karácsonyra kapott nassolnivalóval tele zacskót, és pár szem lócsemegét kihalászott a nyelvével. - Oké, nagylány aludnod kéne, különben holnap elfolysz a pályán.
- Orion pár kört még leírt, aztán lefeküdt a szalmába. - Tudom, hogy ma nem fogok nyugodtan aludni, de, ha már úgy sem alszom, akkor töltsem az időt hasznosan, szóval, mi is történt pontosan akkor. Hogy kerültünk mi egyáltalán az erdőbe, és mitől gyulladt fel? - Orion nem pislogott, ő nem csukott szemmel látta a múlt eseményeit, mint a többi lovas, neki nyitva volt a szeme, és lejátszódtak előtte a hat évvel ezelőtti események, ami miatt Andrew elment. Egy óra múlva még mindíg áramlottak a kanca fejében az emlékek, de elféradt, szinte öntudatlanul csukódott le mind a két szemhéjja, és gondolatai álmában kergették tovább egymást. Az istálló csendes volt, csak az alvó lovak szuszogását lehetett hallani.
|
A Félvér
Hajnali öt órakor, már teljesen éberen, és persze ébren, hasaltam az ágyamon, és a laptomot próbáltam rákényszeríteni, az internetzsinórral való egyesülésre. Fél óra szenvedés után föladtam, és enyhe kifejezéssel élve, bevágtam a szekrénybe, a pólóim tetejére. Durcásan leviharzottam a lépcsőn, az utolsó öt métert már a korláton csúszva tettem meg. Elláttam Rio-t , megittam reggelire a napi csokimérgezéshez szükséges forrócsoki adagomat, azaz azt a fél literes korsónyit, majd most már kissé lassabban visszamentem az aula felé, ahol megláttam egy hatalmas karácsonyfát feldíszítve. Közelebb sétáltam, és leesett álkapoccsal bámultam a baromi magas fenyőfát, ami gyönyörűen fel volt díszítve. Igazából a méretei nyűgöztek le, kissébségi érzésem támadt, ezért fölrohantam az emeletre, hogy onnan is megnézzem mekkora.
- Ez nem igaz, még így is magasabb mint én. - morogtam, majd túlléptem a dolgon, és úgy döntöttem kirobbantom Nerinát az ágyból, mint jó szokásommá vált.
Berontottam a szobájába, de nagy csalódásomra, és szomorúságomra, már ébren volt, bár úgy nézett ki mint amikor Orion elrontja a gyomrát, és csak nyiklik-nyaklik.
Nem tudtam befejezni a "Nerina, Nerina, nem fogod elhinni, de..." kezdetű mondatom amikor megláttam a hegységgé varázsolt szobát. Minden kupacokban volt. Ez a Himaláját akarja felépíteni, vagy az Empire State Building mérnöki megoldásait akarja tanulmányozni ezekkel a vízzel lelocsolt hatalmas lótrágy dombra emlékeztető szabálytalan alakú kúpokkal. Nem bírtam nézni, és amúgy is baromi sok energiám volt úgyhogy nekiláttam, hogy legalább az azonos funkcióra teremtett tárgyak egy kupacba legyenek.
- DVD, könyv, CD, póló, nadrág, valami papír, DVD, zokni, póló, zokni párja ... - motyogtam magamban miközben a különböző dolgokat külön külön kupacokba válogattam szét.
Sikeresen megtaláltam, olyan dolgait, amit már nemtudom hány napja keresett.
- Rina, itt még német katonát is fogunk találni, ha így folytatod, ne rendeljek egy konténert az ablakod alá? - jegyeztem meg gunyorosan, de le sem esett neki.
- Lent várlak, ha kissé felébredtél. - montam, majd leviharzottam az istállóba.
Tíz perc után sem jött Rina, ezért, elhatároztam, hogy edzek egyet a fedelesben Rioval, aztán majd megkeresem Rinust. Kivezettem Rio-t a boxából, és indultam a fedeles felé, amikor megérkezett a lány. Épp meg akartam szólalni, és láttam, hogy ő is felém indul, de Diavolo mondhatott neki valamit, így sajnálkozó pillantással, belépett lova boxába.
- Menjünk Hagymika drágám. - simogattam meg kancám nyakát, de amikor a Hagymikát, meghallotta, úgy meglökött az orrával, hogy majdnem egy trágyával teli talicskában landoltam.
- Jól van nem vagy Hagymika. - fintorogtam, mire gőgösen felemelte a fejét, és gyors léptekkel megindult a fedeles felé.
Az istálló kapujában megállt, megvárta amíg a "szolgája" ( azaz én) kinyitom neki a kaput, és ő elsőnek sétált ki.
Az edzés átlagos volt, nem voltunk sem nagyon jók, sem nagyon rosszak, egész nap nem találtam Nerinát, és már este nyolc óra volt. Kihalásztam a pólók közül a laptopom, hátha most meg tudom nézni az e-mailjaim, de nem jött be. Kocsi kerekek csikorgását hallottam, amint az udvaron fékeznek, és egy pillanatra bevilágított egy fényszóró az ablakon. Egy taxi volt. Érdeklődve húztam kissé félre a függönyöm, hogy lássam ki jött.
- Andreeeeeeeeeeeeewww.- sikkanottam fel, amikor megláttam bátyám szőke fejét kibukkani az autóból.
Elengettem a függönyt, és egy versenylovat megszégyenítő sebességgel száguldottam az udvarig, ahol nagy lendületemben nekiugrottam bátyámnak, és átkaroltam a nyakát.
- Szia Cas. - mosolyogtam Andrew mögött álló nővéremre.
- Dellus cicám, hát szia. - monta a nővérem, és meggyömöszölte gúnyosan az arcom, mint ahogy az öreg nénik szokták.
- Tudod, hogy ki nem állhatom, ha basztatod a pofikám. - morogtam, majd mosolyogva kiszálltam bátyám karjai közül.
- Szia Andrew, és Cas.- köszönt egy női hang a testvéreimnek.
- Angeli, t...t..e ismered őket? - dadogtam, amikor megláttam, hogy a lovarda vezetője mosolyogva üdvözli a testvéreim.
- Andrew ugyan úgy volt itt lovas mint te, de sajnos, nem maradt. - küldött egy bús mosolyt a fiú felé.
- Komolyan, ANdrew, ezt, mért nem mondtad? - dadogtam, kókuszdiónál nagyobb szemeket meresztve bátyámra, aki bűntudatosan túrt a hajába.
- Ne most Della, majd tízkor az istállóban, rendben? - vörösödött el.
Angeli mentette meg bátyámat a kínos helyzetből, mert felvezette az irodába, amíg nővérem kicsomagol. Az én szobám mellett lévő két szobát kapták, és megtudtam, hogy három napot velem töltenek karácsony alkalmából.
Tízkor már lent voltam az istállóban, nekidőlve Rio boxajtajának, és az orrát simogattam, amikor lépések hangzottak fel, és megjelent Andrew. Szótlanul fölült az egyik szalmabála tetejére, és intett, hogy én is menjek. Orion szemei hirtelen szomorúan fénylettek, amikor meglátta a bátyám.
- Szóval, lenne valami mondanivalód? - kérdeztem fagyosan, de azért fölültem mellé.
- Della, ne haragudj rám, hogy nem mondtam, és most sem fogok mindent elmondani, és kérlek figyelmesen halgass végig, és csak akkor szólalj meg ha kérdezlek. - nézett rám szeretettel, de szigorúan.
- Oké, kezdheted.
- Gondolom az első amit meg szeretnél tudni, hogy, hogyan is kerültem ide, hát jó elmondom. Egy terelés alkalmával megmentettem egy indián törzsfőnök életét, de éppen csak sikerült, mert a lovam megbokrosodott, és elronthatta volna az egészet, úgy, hogy mind a ketten meghalhattunk volna, de hál istennek nem így történt, de ezt nem részletezném. Az indián törzsfőnök észrevette, hogy ez után az eset után kezdek elidegenedni a lovaktól, így elküldött Angelihez, ahol egy három éves csikó, amit ő hagyott ott lovasra várt. De az a csikó sokkal ügyesebb volt, mint, hogy a lovasok válasszák ki őt, ő választott lovast. Ha egy ember aki nem tetszett neki beletűzte a sörényébe a tollat, ő képes volt akkora lemondásra, hogy kiszedje onnan.
- Bocsi, ez nem nagyon értem, miért nagy lemondás, az ha kiszedi a tollat a sörényéből? - néztem rá felvont szemöldökkel értetlenül.
- Mert így a ló elveszti a varázserejét. És ezt igen kevés ló tette volna meg csak azért, mert nem jött be neki a gazdi. SZóval, én voltam az első akinél ez a toll még másnap is benn volt a sörényében.
- És, hogy nézett ki ez a ló? - kérdeztem, mire bátyám arca elkomorult, és nagy nehezen kinyögte.
- Orion volt. - egy pillanatra meghűlt bennem a vér.
- Folytasd. - nyögtem ki végre
- Amikor már túl voltunk a vizsgán és tudott nekem mesélni elmondta az egész történetét. Vagyis a családja történetét, meg persze a magáét. Azt a tulajdonságát, hogy minden családtagját pontosan vissza tudja keresni, és tudja, miken ment keresztül, szóval ezt a tulajdonságát, mindíg is átlagosnak tartotta, mondván, hogy azt hiszi minden ló képes erre, hiszen a vérükben kering a történetük, de én még máig sem hiszem el pedig ő, olyan meggyőző érveket sorakoztatott fel, hogy mindenki elhitte volna csak én nem.
- Mesélj Rió történetéről. - néztem rá bociszemekkel.
- Mondtam, hogy ne szólj bele, de így is kezdhetem, szóval, mik az angol telivérek tulajdonságai? - kérdezte tőlem a bátyám mire egy másodpercnyi gondolkodás után elkezdtem hadarni egy szöveget, mintha egy könyvből magoltam volna be.
- De mi köze az angol telivéreknek Orionhoz. - bátyám lepisszegett.
- Helyesen mondtad, hogy túl feszített az idegrendszerük, és nagyon gyorsan pánik helyzetbe kerülnek, a legkisebb zajtól, és onnantól minden erejükkel, maximálisan tudnak koncentrálni, de csak egyetlen egy dologra. Della, Orion félvér, egy angol telivér az anyja, aki nagyon híres hosszútávú galoppló volt volt Kanadában, de egy lábsérülés után ide került, és egy azt hiszem Alter-Real, vagy Salernói ló, már pontosan nem emlékszem az apja. Orion apja Octagon, egy nagyon híres varázs ló nemzetségből származott, és ő ebben a nemzetségben a nyolcadik csődör volt aki egy törzsfőnök lova. Csodás képességei voltak, olyan jól meg tudott mindent szervezni támadásoknál, a legapróbb jelekből is kikövetkeztette, hol fognak harcosok elbukni, hol lesz a csata központja stb. Ezt a csődört tovább akarták tenyészteni ám furcsa módon a varázs kancákkal való fedeztetéseknél varázserő nélküli csikók születtek. Amikor már nagyon öreg volt szintén Angelihez került, és annak a törzsfőnöknek, akinek megmentettem az életét, támadt az az ötlete, hogy mi lenne, ha az angol telivér kancával pároztatnák. Ez meg is történt, és megszületett Orion. Orion nem rendelkezik kimagasló testi képességekkel, abból a szempontból teljesen átlagos, se nem világlasszis ugró, és nem tud öt óráig vágtázni folyamatosan, de ő agyban erős, ezt az apjától örökölte. Viszont örökölt az anyjától, egy olyan tulajdonságot, ami bizonyos helyzetekben jó, bizonyosokban az elképzelhető legrosszabb, a vészhelyzet eseténi maximális teljesítmény.
- Okés ez megint nem tiszta, bocsika. - szóltam bele megint.
- Elmondom egy példával. Szóval, teszem azt megtámadnak titeket, és varázsolnotok kell, de még nem tudjátok milyen védekezést alkalmazzatok, Orion el kezd gondolkodni teljes erőből, mert vészhelyzet van. AMig meg nem találja a megoldást még futni sem képes, annyira csak arra az egy dologra koncentrál, így bármikor megtámadhatnak benneteket ti teljesen védtelenek lesztek, mert nem tudjátok , hogy a másik, hogy akar támadni, viszont, ha Orionnal tudjátok már mit kell csinálni, akkor csak a varászlásra koncentrál, abba megy minden ereje, nem fut közben, nem figyel msáhova, így ebből a szempontból sokkal hatásosabban tud varázsolni. Így már érthető?
- Igen. - bólintottam. - És lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de miért vannak ki tőle a mének? - tettem fel viccelődve a kérdést.
- Mert Orion nagyon erős egyéniség, tudja mindenkinek mikor lesz, és mitől gyenge pillanata, bármikor képes alattuk vágni a fát. Szóval Rionak, vannak úgymond férfias tulajdonságai. - mosolygott Andrew.
- És, miért mentél el, hagytad itt? - kérdeztem, amikor eszembe jutott ez a kérdés.
- Azt majd ő elmondja, azt hiszem nektek ezzel a múlt béli eseménnyel kell majd megküzdenetek a vizsgán, nekem ugyan ez volt a vizsgámon, csak akkor még nem történt meg, vizsgán mindkettőnk helyesen cselekedett, de ez sajnos megtőrtént egy évre rá a valóságban is. - mosolygott szomoróan Andrew, és belenézett Orion boxán kidugott fején csillogó, szintén szomorú szemébe.
- Monnd el légyszives. - néztem rá bociszemekkel, de nem segített, most az egyszer nem.
Andrew leugrott a báláról, és kotorászni kezdett a zsebében.
- Figyeld a jós tehetségem Della, Orion simán benyalja majd a nasikat, kivéve, az ananászosat. - azzal előhúzott mosolyogva a zsebéből, egy maroknyi nasit, zöldet, sárgát, pirosat, kéket, és odatartotta Rio orra alá.
Rio pillanatok alatt befalta az összeset, kivéve egy narancssárgát, annál még arra is vigyázott, hogy a nyelve széle se érintse.
- Ettől, még nem vagy cigányasszony, aki ló orrlyukból jósol, erre már nekem is sikerült rájönnöm. - vágtam hátba a bátyám nagy lendülettel. - És köszönöm, hogy elküldtétek azt a nyakláncot, amit, apáék már nem tudtak odaadni nekem. - birizgáltam meg a kis pókocskát a nyakamban.
- Cas-nek jutott eszébe. - mondta bátyuskám, mire megvető fintort vágtam.
- És, mondd csak, hogy is kerültél te ide, anyáék tudtak róla? - kárörvendően mosolyogtam bátyusra.
- Tizenkilenc évesen, azt hitték egyetemre járok. - mondta bratyó bociszemekkel nézve rám.
- Nem hiszek a bociszemeidnek, te mindíg csak a tehenekkel találkoztál, nem tudtál a borjúktól tanulni. Jóéjszakát. - nyomtam nevetve puszit nyomva Andrew arcára, és még egyszer megsimogatva Rio orrát, mielőtt felmentem volna a szobámba.
|
Rajzolgatós kedvem támadt még tegnap előtt, és úgysem volt más dolgom, úgyhogy hangoskönyv hallgatás közben csináltam ezeket, legtöbbjüket tegnap előtt volt, amit, ma és Aya szavaival élve teljesen random képek, de majd megpróbálok párat történetbe foglalni. :)
Szoszo (Szonja)
  
  
Válasz:
 + 7*15 pont = 105 pont
Jóváírtuk a pontokat!
|
Hogyan szerezzük meg a kefét egy lótól, és hogyan kéne Gerinél edzeni, valamint jobb kisírni, mint keseregni.
- Megemésztetted már a reggelit? – kérdeztem lovamtól délelőtt tíz óra körül., miközben egy vakaróval vakargattam izmos nyakát.
Szomorúan le –föl mozgatta fejét, kiskutya szemekkel nézett rá, hátha kaphat még többet. Majd mikor látta, hogy megrázom a fejem, folytatva a munkám, és nem indulok el rögtön az abrakos vödréért, hogy tízórait is kapjon, sértődötten hátravonult a boxa sarkába. Oda mentem volna, hogy folytassam a csutakolást, de lesunyt fülekkel mérgesen nézett rám.
- Nem kapsz még ebédet sem, ha így viselkedsz. – vontam meg a vállam, és gyors léptekkel a box ajtóhoz siettem, kinyitottam szépen lassan, majd becsuktam magam után és tyúklépésekkel kezdtem lépkedni.
Először hatalmas puffanások, patacsattogások hallatszottak a boxból, meg prüszkölés, de fél perc múlva megjelent a feje a hátam mögött, kidugta, a boxból, és halkan hívóan felnyerített.
- Igen? Mit akarsz? – kérdeztem lenézően direkt, hogy kissé visszavegyen a tempóból.
Boci szemekkel nyújtogatta a nyakát, hogy menjek vissza, és csak egy marok ló csemegét adjak neki, többet ma már nem piszkál.
- Ha visszamegyek, és kapsz másfél marok nasit, békén hagysz erre a hétre?- hevesen bólogatott, mire én visszasétáltam, és zsebemből előbányáztam a megígért adagot, és egy szemet a kinyújtott nyelvére tettem, amit élvezettel azonnal belapátolt.
Felkaptam az előbb lerakott pucoló cuccokat, és vérengző fejet vágva elindultam lassan kancám felé, aki tettetett rémülettől a falhoz lapult, de közben a szeme csillogott. Már éppen hozzáértem volna a kefével, amikor kikapta a kezemből, és átügetett az istálló falához.
- Adod vissza. – mondtam, és ráugrottam hassal a hátára, és úgy próbáltam kivenni a szájából a kefét.
Pár pózt megcsináltam mire a kezem egyáltalán elért a szájáig.
- Jesszus Della, mit csináltok ti? – nézett ránk Nerina fülig érő szájjal.
- Tudod a kefe, kivennéd a szájából, ha eléred? – nyögtem, miközben lábam a kancám nyakát ölelte körül, én meg fejjel lefelé lógtam, és próbáltam elnyúlni a szájához.
- Nem lenne egyszerűbb, ha leszállnál, és úgy kergetnéd, nem olyan nagy a boksz, egy idő után úgyis megfognád, de látom te a bonyolultabb megoldások híve vagy.
- Lehet, hogy igazad van, és földről könnyebb lenne. – nyögtem, mert már az összes vér, ami a testemben volt a fejembe szépen lassan lecsurgott.
Jacob jelent meg a box ajtóban, és majd hátra ugrott, ahogy meglátott.
- Szia Jacob, mi újság? – kérdeztem, még mindig fejjel lefelé.
- Szia, Eléggé őrülten festesz, várj, hozok, egy fényképezőgépet. – mosolygott.
- Ne már, tudod, hogy nem vagyok fotogén. – kiáltottam utána, de már jött is egy fényképezőgéppel, fogalmam nem volt, hogy honnan szerzett egyet ilyen gyorsan, de már villant is a vaku egyenesen a szemembe.
- Oké, vége a látványosságnak. – mondtam, majd megfogtam Orion nyakát, átkaroltam, és elengedtem a lábammal.
- És, megvan! – kiáltottam fel amikor, kikaptam a szájából a kefét.
Orion unott fejet vágva, abbahagyta az izgés-mozgást, és végre le tudtam teljesen pucolni. Feldobtam a hátára a takarót, és úgy ültem fel, azért csináltam így, mert nem edzeni mentünk csak kicsit sétálgatni, és ennyi idő alatt nem tud leizzadni, és így takaróval nem fázik meg. Odatolattunk a box ajtóhoz, kinyitottam, majd kisétáltunk rajta. Tíz centi hó esett este, kicsit furán nézett ki, ahogy Orion lépkedett benne, magasra emelt lábakkal szórakozott, hogy fölverje a havat. Húsz percet sétafikáltunk, ügettünk is valamennyit, meg pár percig vágtáztunk, aztán, mivel hallottam Elissától, hogy fölhúztak egy fedelest se perc alatt, vagy csak mi nem vettük észre nem tudom, de megkerestük, és tátva maradt fülem, farkam a hatalmas, mégis szépen kidolgozott épülettől, aminek, külső díszeinek tetejét, fehér sáv övezte most mindenhol.
- Bemegyünk? – kérdeztem lovam nyakát megpaskolva.
Orrával babrálni kezdett a zárral, tudtam pontosan, hogy mindent képes kinyitni, de ez így elég lassú lett volna, így inkább lehuppantam a hóba, és kinyitottam én a két nagy kapuszárnyat. Cindy, és Ash, meg Shane, és Pain is bent volt, és edzettek.
- Sziasztok, milyen a fedeles? – kérdeztem vigyorogva.
- Szia. –mondták kórusban, láttam az arcukon, hogy élvezik, hogy nem kell kint edzeni, ahol a hideg mumifikáló hatása érvényesül.
Lekaptam Orionról a takarót, és az egyik hosszúfal mellett berendezett lelátó egyik székére tettem összehajtogatva.
Újra fölszálltam Orionra, és most már keményen koncentrálva edzettünk. Azt hiszem még soha egyetlen edzésen sem koncentráltam így, a külvilág megszűnt körülöttem, csak Orion szuszogását, és patáinak puffanását hallottam, mindent láttam, tehát nem mentem bele senkibe, és semmibe, de mindig csak az aktuálisan végzett feladat volt a legfontosabb, nem nézelődtem, hogy mit csinálnak mások. Egyre mélyebben vettem a levegőket, fél óra edzés után kezdett megfájdulni a fejem, így inkább leállítottam lépésbe Oriont, aki abban a pillanatban visszaesett, amikor én.
- Azt hiszem Gerinél is így kéne edzenünk. – mosolyogtam, és ráhajoltam Rio nyakára, aki alattam lassan, és nyugodtan sétált, ami nem tartozott szokásai közé. Az ő szíve is gyorsabban vert, ahogy az enyém is, minden esetre nagyon jó érzés volt így edzeni, hogy nem keresem a hibákat, inkább, arra koncentrálok, hogy minden jó legyen, de szívja az energiát rendesen.
---***---
- Della, Angeli szólt, hogy menj fel hozzá, azt mondta csomagod érkezett. – mondta Alice, Shane testvére, amikor összefutottam vele ebéd után.
- Köszi, hogy szóltál, rohanok. – mosolyogtam a lányra, aki az istálló felé tartott, és meggyorsítottam lépteim.
Másfél perc múlva, már ott voltam Angeli irodája előtt és kopogtam. Maga nyitott ajtót, azt hiszem indulni készült valahová, mert kopogásom után rögtön nyílt az ajtó.
- Szia Della, pont téged kerestelek, nem találtalak sehol, és mivel Nerina mondta, hogy a környékre mentél sétálni Orionnal, gondoltam, hátha már visszaértél, de jó hogy jössz. – mondta a nő, és nekem még köszönni sem volt időm, mert hátrafordult, és felvett a székéről, egy dobozt, majd a kezembe nyomta.
- Postán küldték, „Andrew-tól, és Casey- től, Deliah-nak”, ez van ráírva ez te vagy ugye? – kérdezte a fiatal nő rám nézve.
- Igen, Deliah a teljes nevem, a Della csak becézés, volt, de ez valahogy közelebb áll hozzám, mindenki így hívott mindig, suliban, otthon, csak a nagyon hivatalos papírokban van Deliah, de nehogy elmondd bárkinek is. – haraptam össze az ajkam.
- Mi a bajod a Deliah-val, szép név, nyugodj, meg nem fogom elmondani. – mosolygott rám Angeli.
- Nem tetszik, és köszönöm, megyek a szobámba, és megnézem, mi van benne. Szia, és a Deliah-t nem említeni! – néztem rá még egyszer, majd fél kezemmel nagy nehezen becsuktam az ajtót.
---***---
Egy ollóval fölvágtam a celluxot, ami a doboz füleit összefogta, aztán kitártam a dobozt. Rögtön elsőnek egy fehér boríték tűnt a szemem elé, alatta egy pár teljesen új görkorcsolya. Kivettem a borítékot, feltéptem, és egy levelet húztam elő belőle.
Della, húgom,
Sajnáljuk, hogy nem tudtunk októberben felköszönteni a szülinapodon, nem voltunk otthon, sürgős ügyben Andrew –nak el kellett utaznia Németországba, én meg a szokásos ősz terelést végeztem, amire te sohasem voltál hajlandó eljönni. (finom célzás mondhatom, máris jól kezdődik- fintorogtam, de azért tovább olvastam) Andrew hazajött, és vettünk neked egy pár görkorcsolyát, mert tudtuk, hogy nagyon szereted, de a tízéves korodban kapott korcsolya, már nem jó rád., szóval boldog tizenhatodik szülinapot nagyon utólag is, de nem ez az, amiről írni szerettem volna neked. (most már a fogamat csikorgattam, úgy mégis, még fel sem hívnak szülinapomon, két hónappal később kapok, egy pár görkorit, de nem ez a legfontosabb, ez igazán Caseyre vall.) Szóval, úgy döntöttünk, új házat húzunk fel, és a régit leromboltatjuk, ezért elkezdtük kiüríteni, padlás, pince, apa, és anya dolgozószobája, szobája stb. Apa asztalának fiókjában, egy ékszeres dobozt találtam, és kinyitottam. Ez a nyaklánc volt benne, amit a borítékban találsz, hátuljára, gravírozták a neved, és egy apró papír, ilyen köszöntő kártya, ezzel a felirattal: „Drága kis vadmacskánknak, Dellának tízedik szülinapjára sok szeretettel, Apa, és Anya”. Gondoltam elküldöm, hogy tőlük is legyen valami emléked, és mellesleg, egy igazán szép nyaklánc, úgyhogy viseld egészséggel. Szeretnénk, meglátogatni február környékén, de te is bármikor eljöhetsz, ha van kedved.
Üdvözöl, és szeret: Casey (elsősorban, mert én írtam a levelet), és Andrew (másodsorban, mert neki a lasszóvetés megy, de a fogalmazás, már nem igazán)
Ledobtam a levelet az ágyra, majd kotorászni kezdtem a borítékban, amíg egy lánc a kezembe nem akadt. Finom, vékony ezüstlánc, rajta, egy pókkal, aminek a hátán a kereszt sötétkék kövekkel volt kirakva, egy ilyen láncot tartottam a kezemben. Megfordítottam, hogy megnézzem a medál hátulját is, és tényleg oda volt gravírozva a nevem. Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, aztán még egyet, aztán már nem bírtam tovább, és belefúrtam a fejem a párnámba. Negyed óra bőgés után, felkaptam a mellettem heverő láncot, és a fürdőbe siettem vele, hogy a nyakamba akasszam. Pont jó volt rám, elképzeltem, tíz évesen, mekkora lett volna rám, hát elég nevetséges látványt nyújtottam volna az biztos. Majd megragadtam, egy az íróasztalomon heverő papírt, és tollat, és egy borítékot is kerestem valahonnan, amit meg is címeztem, de a papírra csak egyetlen szót sikerült leírnom: „Köszönöm”
Válasz:
+ 25 pont
Jóváírtuk a pontokat!
|
Valaki nem szereti a nyerget
Hajnalban lementem az istállóba, hogy kikészítsem Orion reggelijét, mert ő az első. Hűvös őszi szél borzolta fel a fák sárga lombkoronáját, és egy-egy nagyobb fuvallatnál, egész kis erdőnyi levél hullott le róla. Felcipzáraztam a pulcsim, és kocogva indultam az istálló felé, hogy a reggel még light-os vérkeringésem kissé felélénkítsem. Kinyitottam az istálló, ajtaját, besétáltam, és becsuktam. Megcsapott a minden istállóban olyan jól ismert friss szalma, és a lovak kellemes illata. Az istálló végébe siettem egy vödörért, és betartottam egy csap alá. Gyorsan kisikáltam belőle az előző napi étkezés maradékát, aztán kitöröltem egy száraz ronggyal, amit külön erre a célra tartottam fönn. Megkerestem a zsákot, amiben Orion abrakja volt, és két fánglival tettem a vödörbe a vegyes takarmányból, majd a tetejére egy marék vitamint szórtam.
- Orion, kérsz reggelit? – kérdeztem majdnem suttogva, de az ő füle a reggeli szóra kiélesedett, és rögtön éles nyihogással felelt.
- Hé, hé, halkabban, ne zavard a többieket, akik, még egyelőre nem gondolnak az evésre, majd később fognak, de te akkor már nem leszel éhes, ugye? – helyeslően bólogatott a fejével.
Megsimogattam puha fehér orrát, és odatettem elé a vödröt. Úgy döntöttem, amíg eszik, lecsutakolom a hátsó részét, miután befejezte az evést az első részét is megalkotom. A patáit komoly bányának éreztem, pláne, hogy volt olyan kedves, és amíg tartottam a lábát rám támaszkodott. A csüdjének környékét szivaccsal töröltem le, mert ott még a keféért is vadult. Kiöblítettem a szivacsot, párszor kinyomtam belőle a koszos vizet, majd a fejét kezdtem el törölgetni, persze már nem evett. Erőszakosan kifújta a levegőt, jelezve, hogy ezt nem szereti, de hagyta, mert tudta, hogy így utána jobban érzi magát. A nyereghelyével nem volt semmi gond, mint egy teljesen normális lónál többször visszatértem valamelyik oldalához még egyszer áthúzni vakaróval, aztán puhakefével. Egészen szép fényes lett a szőre a csutakolás után, kivéve ott, ahol a kötés volt, amit tegnap leszedett Sarah, ott még nem volt olyan dús a szőre, nem takarta el teljesen a heget, de ez is meg lesz egyszer csak. Eszembe jutott, hogy ma lesz az első edzésünk, ezért pöpecül kifésültem a sörényét, am nem volt egyszerű feladat, mert, ahogy egy tincset kifésültem megrázta a fejét, és újra össze visszaállt az egész, de hál istennek nem lett kócosabb tőle. Felhúztam a fejére a kötőféket, és rácsatoltam egy futószárat, gondoltam lemozgatom kicsit, mielőtt edzésen kezdené levezetni az energiáját, amit egy hete nem bírt megtenni. Körül belül egy méter hosszú szárat engedve neki kivezettem a pályára, és beálltunk a közepére.
- Gyerünk kislány, szedd a patáid. – csettegtem neki párat, mire rögtön ügetni kezdett. Nyolc kört ügettettem vele, aztán beugrattam vágtába. Minden ötödik lépésénél kirúgott. Aztán abbahagyta, és most már egyenletesen vágtázott. Figyeltem milyen a mozgása. Hosszúakat lépett nyújtott lábbal, innen lenről úgy nézett ki, mint egy hajó. Kedvem támad felülni rá, és kipróbálni milyen rajta a díjlovaglás, mert szépen mozgott.
- Maradj itt, és kérlek, ne kószálj el, mindjárt jövök. – Megsimogattam a nyakát, besiettem az istállóba, és hoztam ki egy díjlovas nyerget, és csikókantárt, mert a nagykantárért soha nem voltam oda. Földobtam a két cuccot a pálya kerítésére, és visszamentem egy hevederért, meg egy nyeregalátétért, és zselépárnáért, hogy jobban eloszlassam a hátán a súlyt, zselépárnát mindig azért használtam. Orion érdeklődve szaglászta a fényesre sikált fekete bőrt. Három évesen, már volt rajta nyereg biztosan, mert semmi komoly dolgot nem csinált, amikor földobtam a hátára az összes cuccot. A kantárral már egy fokkal nehezebb volt, a zablát sehogy sem akarta bekapni, ha megpróbáltam hátul a szájában, elkapta a fejét, és kezdhettem újra az egészet.
- Most az egyszer légyszike, legközelebb hackmore-ral fogok lovagolni rajtad, ha kantárt használok, de nem találtam olyat hirtelen. – erre engedett, azt gondolhatta magában, hogy „egyszer zablával, aztán soha többé.”
Becsúszott a szájába a vas, és igazgatni kezdte, a nyelvével, hogy minél kényelmesebben feküdjön bent, mármint amennyire egy ilyen vasdarab kényelmes lehet a szájban. Beállítottam a kengyeleket, ellenőriztem a hevedert, a kantárt, végül Orion lábait, aki türelmetlenül rágcsálta a zablát, idegesítette a sok átvizsgálás. Végre felültem a nyeregbe. Kényelmes volt Orion háta, sem túl vastag, sem túl vékony nem volt, eldöntöttem addig lovagolok nyereggel, amíg teljesen biztos nem leszek magamban, hogy szőrén jöjjek ki minden edzésre, és vissza kell hoznom a combformáimat, de persze ahogy magamat ismerem ez nem fog sokáig tartani, addig nyaggatom magam, amíg meg nem erősödnek a lábaim újra. Meg a lovagláshoz is vissza kell szoknom, nem cselekedhetek állandóan ösztönből, és így nyeregben egyelőre biztonságosabb.
- Háromnegyed óra, addig tesztelem magam aztán lecuccolok rólad, és aztán sétafikálunk egyet lesétáltatásként itt a közelben, ha jól megy, nem kínozlak többet nyereggel. – Orion megrázta kecses fejét, hogy benne van.
Olyan összeszedetten lépkedte végig azt a háromnegyed órát, teljesen simákat lépett, minden kis mélyedést került, én meg kipróbáltam mindenféle segítségadást, amit, mát nagyon régen alkalmaztam, és még körülbelül emlékeztem rájuk. Az edzés közepe felé Orion is belejött a dologba, és minden segítségemre makulátlanul reagált. Isteni volt rajta dolgozni, kíváncsi leszek milyen lesz szőrén dolgozni, és nem végigrohanni csak az erdőn, mint azt múltkor Elissával, és Jacobbal sikerült tapasztalnunk.
- Sss, lassíts, leszállok, és megszabadítalak a cókmóktól, a kötőféked hova tettem, nem emlékszel? – néztem rá, és odaügetett velem a pálya kerítésének egyik oszlopához.
- Köszönöm. – Rádőltem a nyakára, és megsimogattam, mire megrázta magát, és kissé földobta a farát, és szépen a nyakába csúsztam.
- Ezt meg nem köszönöm, ha elmersz kezdeni ügetni, én komolyan mondom, hogy … - nem bírtam befejezni, mert felemelte a lábát, és pattogós ügetésbe fogott.
- Au, au, au, au, ne-m-ha-gyn-ád-ab-ba? – nyökögtem, miközben, lajhármászásra emlékeztető pózban csüngtem a nyakán.
Elengedni nem akartam a nyakát, mert egyenesen bezuhanok a patáihoz, vissza meg nem tudtam mászni, ahhoz túlságosan pattogtam. Prüszkölt, hogy visszakapom a felszereléses lovaglásom árát. Geri bukkant fel a láthatáron, épp az istálló felé igyekezett.
- Ge-ge-ge-ri , ne-em tu-ud-ná-ál-se-egí-í-te-ni? – próbáltam megkérni, hogy segítsen, hátrafordult, rám nézett, és elnevette magát.
- Új sportágat teremtesz? Extrém. Várjál, megpróbálom megállítani Oriont. – nevetett még mindig széles vigyorral az arcán, elkapta a kantárszárat, mire a lovam megállt, én meg eleresztettem a nyakát, és megmozgattam elgémberedett karjaim.
- Köszönöm. Azt hiszem nincs oda a szerszámokért.
- Én is azt hiszem, de ha így akarod folytatni, edzened, kell a nyakára, nehogy leszakadjon. – vigyorgott, és megpaskolta, kissé leizzadt kancám.
- Hát nem ez minden vágyam, hogy a lovam nyakában tegyek meg mérföldeket, köszi, szépen. – fintorogtam
- Megyek Indianához, még meg kéne etetnem, majd edzésen találkozunk, ugye neked ma lesz edzésed?
- Igen, szia, amúgy meg itt van Ever, menjél vár rád. – kacsintottam hátra Evernek, miközben Gerinek ezeket mondtam, Geri elindult, én meg lenyergeltem a lovam.
- Te a kedvesség csúcs vagy drágám, de így szeretlek. – súgtam a kancám fülébe, és átöleltem a nyakát.
  
( Mind Saját rajz ) :)
Válasz:
+ 15 pont ( + rajzok: 3*15 pont)
Jóváírtuk a pontokat!
|
Én, a magassarkú, meg a fürdőszoba
- Vacsora idő. - mondtam Orionnak, aki a boxa melegében, már izgatottan kidugta a fejét az ajtón.
Odavittem a zabbal, kukoricadarával, és Sarah által elő írt porból összekotyvasztott anyaggal teli vödröt,és letettem lovam orra elé. - AZtán gyógyuljál gyorsan, mert nem szeretek egyedül sétálni. Amíg evett, úgy döntöttem kiganézok alóla, legalább tiszta földön gyógyuljon. Jó volt érezni a friss szalma illatát. Olyan élvezettel evet, hogy a homlokáig abrakos lett így szélesre húzodott a szám, amikor megláttam felém forduló trugyis fejét. - Te aztán szépen eszel. - bólogattam megértően, mire elfordította a fejét és belémfarolt, hogy tudassa, megsértődött, hagyjam békén, ne kritizáljam, ő ilyan és kész. - Mért sértődsz meg? Nem láttál még engem enni. - mosolyogtam gonoszul. Felkapta a szájával a vödör fülét, és odatartotta elém, hogy kér még. - Hájas mangalica leszel tudod-e ? Nem egészséges ennyit enni ( és ezt pont én mondom aki rohadt sokat eszik), de megkegyelmezek, és ha megígéred, hogy gyorsabban gyógyulsz akkor kapsz még egy picikét. - mire erősen bólogatni kezdett, így alig tudtam kivenni a szájából a vödröt , amit elfelejtett letenni.
Megette a plusz kaját is, és még a kellő vitaminmennyiségét is simán lezavarta.
- És most tudom, hogy nagyon utálni fogsz, de minden képpen le kéne, hogy csutakoljalak, mert nem akarom, hogy elfertőződjenek a sebeid. - azzal fogtam a vadonatúj pucolócuccom, és nekiláttam a szörnyű feladatnak.
Hogy mennyi mocsok jött le szegény lóról. Azt hiszem reggel izomlázasan fogok, ébredni, hú de rettenetesen elszoktam a lovak körüli munkáktól. Amikor befejeztem a csutakolást Orion izmai elernyedtek, és nyugodtabban lélegzett.
- Mért utálod ezt ennyire, a többi ló általában kimondottan élvez ha csutakolják? - kérdeztem tanácstalanul, ránézve. - semmi válasz, csak lehunyta a szemét, és halkan szuszogott. - Értem, értem megyek már,csak, még öt perc, be kell kennem a sebeidet ezzel a kenőccsel. - mutattam fel a kis tégelyt, mire lemondóan szusszantott egyet.
Seperc alatt elintéztem, és hagytam, had pihenjen. A box jtaját bezártam, aztán ellenőriztem, hogy nem csak képzeltem, és tényleg be van e csukva, bevolt..Átvágtam az udvaron, és besiettem a központi épületbe. Dideregtem kinn a hűvösben, és megtámadtak kinn a sötétben egyedül töltött idő alatt negatív gondolataim, jó volt, a hatalmas meleg, barátságos épületbe belépni. Sarah-val futottam össze a lépcsőnél.
- Szia Sarah. - köszsöntem, próbáltam barátságosabb hangot megütni, mert egyenlőre, amíg új vagyok, és nem ismerem a valóságot széltében hosszában, ki akarok jönni mindenkivel, legalább beszélő viszonyban legyünk, rosszul remélhetőleg nem jön.
- Szia Della, hogy van Orion? - kissé elmosolyodott, hogy éppen nem kell veszekednie, vagy nem kap negatív megjegyzést.
- Javulóban, azt hiszem ő két hónapi kaját képes lenne két hét alatt elfogyasztani, ha hagynám . De elég nyúzottnak nézel ki, megpróbálhatnál egy kicsit pihenni, és egy nagy pohár forrócsokit is lenyelhetnél, nekem mindíg segít, Nerinát keresd, ő mindíg tud előteremteni egy zacsival - ó istenem már itt is előtörtek a csoki utáni hajlamaim, hogy másokba is azt a karom tuszkolni? Úgy imádom ilyenkormagam, tiszta hülye vagyok.
- Igen, észrevettem, hogy haspók, egy kanca , és azt hiszem, megpróbálom a forrócsokit, ha már az alkohol csak ront a helyzeten, lehet, hogy az segít.
- Rendben, és pihend ki magad, én meg elhúzok fürdeni, mert egy zsák mocsoknak érzem magam..
- Akkor szia, és kössz a forrócsokis tippet.
- A tapasztalat beszél belőlem ( kuncogás), és Jó éjszakát. - köszöntem el, és kettesével szedve a lépcsőket fölgaloppoztam a második emeleti szobámba.
Bulizni van kedvem állapítottam meg, majd holnap azt hiszem bemegyek a városba éjszakára, egy kis kiruccanásra. Találtam egy magassarkú cipőt a bőröndöm aljában, de hogy ki rakta azt oda nem tudom, mert köztudottan béna voltam magassarkúban meg 185 cm- hez fölösleges dolog egy ilyen cipő, de azért kivettem, és úgy döntöttem, majd felpróbálom. Öt perc múlva bent álltam a zuhany alatt, és élveztem a vállamon, és a hátamon végigfolyó langyos víz érintését. Teljesen felfrissülve léptem ki a zuhanyfülkéből, megtöröltem a lábam, és magamra csavartam egy fekete törölközőt. Kisétáltam mezítáb a cipőért, majdnem orra bukva a fürdő közebén heverő koszos ruhák kupacában. Felkaptam, és visszasiettem a fürdőbe, és beálltam közvetlen a zuhanyfülke mellé állított hatalmas tükör elé, a magassarkúban. Fél kezemmel a törölközőt szorítottam magamon, és közben próbáltam egy félfordulatot tenni, amikor kicsúszott alólam a lábam, és hatalmasat csattanva elvágódtam a csempén. A fejemet az ütéstől a piszkos ruháim mentették, meg, de a lábaim, és a bal kezem nem köszönte, meg, hogy nem töröltem fel a padlót zuhanyozás után. Annyira fájt minden tagom, hogy nem volt kedvem fölállni így feküdtem a csurom víz padlón. Nem tudom hány perc telt el a padlón, de kopogtattak, az ajtómon. A fenébe. Fölálltam, újra elrendeztem magamona törölközőt. Lassan kisétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Óh, szia Jacob. - kissé elvörösödtem, így egy szál törölközőben állok, egy fiú előtt.
- Szia, te mi az istent csináltál, mert egy akkorát puffa... Jesszus te tele vagy kék zöld foltokkal. - meredő szemekkel nézett a lábaimra, és a kezemre.
Megpróbáltam a testsúlyom áthelyezni, de felszisszentem, és inkább abbahagytam a próbálkozást.
- Nem úgy nézel ki, mint aki teljesen rendben van, nem kellene elmenned orvoshoz?
- De lehetséges. - Fintorodtam el.
- Negyed órád van, hogy felöltözz, beviszlek, de aztán siess.
Megpróbáltam, gyorsan öltözni, de nehéz dolog volt. Fél óra múlva, bent voltunk a városban a baleseti sebészeten, és az orvos nézte a könyököm. Nézte nézte, aztán hirtelen megfogta, és megránottta. Annyira fájt, és olyan hirtelen volt, hogy ordítani sem volt időm.
Én, a magassarkú, meg a fürdőszoba (folytatás)
Két zúzódással, és egy ficammal megúsztam a magassarkús ötletemet. Kisétáltam a rendelőből, két karom, és az egyik lábam bekötve jó szorosan.
- Hogy vagy? - kérdezte Jacob kerek szemekkel a kötésekre bámulva.
- Ezt, most komolyan kérdezed, úgy nézek én ki mint aki tiszta happy, és teljesen jól van? De legalább nem tört el semmim. - szép kis fintort lenyomtam, aztán, mondtam, hogy mehetünk.
- Több rajtad a kötés, mint szegény lovadon. - mosolygott Jacob.
- Haha, már volt alkalmam megszokni. - újabb fintor.
Kinyitotta a kocsiajtót, és, én megpróbáltam, úgy bemászni, hogy ne okozzak magamnak fájdalmat. Hellyel közzel sikerült is. Jacob beült a volán mögé, és feldorombolt a motor. Nem tudom hánnyal mehetett, mert elaludtam, késő este volt, és kidolgoztam magam aznap. Eggy ukkanó ébresztett fel, amikor Jacob, parkolt a DH parkolójában. Megfájdult tőle a hátam, felnyögtem.
- Kössz a fuvart, meg azt is, hogy utánnam néztél, képes lettem volna ott heverészni jó sokáig a fürdőpadlón.
- Semmiség igazán, szerintem egyél meg valamit, mert korog a gyomrod. - ez kínos, nagyon kínos, hál istennek a sötétségben nem látszik, hogy rákvörös lettem.
- Oké, és még egyszer köszönöm. - dadogtam, és elspuriztam az ebédlő felé.
Kinyitottam az ajtót. Csak Renée-t láttam bent, éppen egy szendvicset evett. Tele szájjal felnézett, majd nyelt egy hatalmasat, amivel leküldte a megrágott szendvics szájában lévő részét a torkán, és rámköszönt.
- Jóestét DrakHulláné, hát mi az istent csináltál megint, belegabajodtál orion kötszereibe? - mosolygott, az össze- vissza kötözött énemet látva.
- A sajátjaim, ne vegyél fel soha magassarkút a fürdőszobában. - az kissé vészjóslóan hangzott.
- Csüccs, és mesélj. - Megpaskolta a mellette lévő helyet, és egy tányérra áttett egy szendvicset a sajátjai közül, amik kis tálcán díszelegtek előtte.
Elvettem egyet, és beleharaptam, meg kelett állapítanom, hoyg Renée, tud jó szenyákat csinálni, annyira ízlett, hogy csak azután voltam képes megszólalni, miután, a szendvicsm felét már behabzsoltam.
- El akartam, menni, holnap bulizni, a városba, és a bőröndömben találtam egy magsaarkút, és fürdés után úgy döntöttem felpróbálm, de én nem vagyok valami ügyibogyó magassarkúban, és nem röröltem fel a kifröcsent vizet, és ...
- Elvágódtál. Jellemző rád, önmegsemmisítő üzemmód. - nevetett.
- Igen pontosan, de amúgy mióta hívsz DrakHullánénak, mi közöm van Drakulához, és a Hullákhoz, és nem vagyok férjnél sem? - kérdeztem.
- Pontosan azóta, amióta úgy nézel ki mint egy Drakula által kiszívott, csajszi, aki hulla, a né, meg csak jól hangzik, de ha akarod mondhatom azt hogy Edward CullenHulláné. - gonosz kis mosolyt villantott.
- Csak azt ne, pfujj, ugye hoztál zacsit hányni, inkább maradok DrakHulláné.
- Akkor DrakHulláné, szerintem adj még Orionnak egy kis kaját, rohadt éhesnek tűnik. - mintha nem gondoskodnék a lovamról, kössz renée, ez kedves volt.
- Másfélszer annyi kaját kapott, mint amennyi elő van írva, úgyhogy egy szava nem lehetne, de azt hiszem viszek neki egy marék zabot, még lefekvés előtt, és köszi a szendvicset.
- Szivesen DrakHulláné, és jó éjszakát. - kisiettem az ebédlő ajtaján, amint megettem a szendvicsem. Köszöntem Renée-nek, és az istálló felé vettem az irányt.
Orion nézte, ahogy Jacob eteti Mirage-t, sóvárgó szemekkel meredt a zabra. - Szia Orion, még kapsz egy marékkal, hogy ki ne nézd mások szájából a kaját. - Azzal odanyújtottam az egyik kezem tele zabbal. Vígan fölfalta, majd bevonult a boxa hátsó sarkába.
Válasz:
+ 20 pont
Jóváírtuk a pontokat!
|
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
